1. Intro

(инструментал)

2. Amit Ad Az Ég (Álmos Búcsúja)

Ülj le mellénk, ülj a tűzhöz, táltos szívű, jó öreg,
beszéld el idők folyását, meséld el az életed.

"A végtelen róna szívében volt az én szülőhazám,
sólyom jötte jelezte sorsom, puszta felnevelő dajkám."

Szólt a rege még nagy csatákról, napszállatra, tengernél,
gyúlt a kolostor, égett város, patakokban folyt el a vér.

"Bősz sasok tépték a húsunk, űzött hajszolt förgeteg,
vérbe borult szép pusztaságunk, tűz nyelt régi életet."

Elindultunk messzi nyugatra, harcos, gyermek, ősz öreg,
Örökségünk volt – ez ország, kezdeni itt új életet.

"Utolsó éj, reggel indul hadjáratra nagy sereg,
vér jogán szerezni hegyeket, zöld legelőt, dús földeket."

Amit ad az ég, én szívvel várom,
új világ nem ér már el,
sorsomat beteljesítettem,
békével megyek el.

Jó atyánk, ősz Álmos kérlek,
jöjj velünk, ködlő hegyen át,
zöld mezőn, kék ég alatt végleg
leltünk új hazát.

3. Dózsa Rongyosa

Parasztvezér, szava eleven láng,
kereszteshadak, kapán, kaszán,
hangjuk égre zeng, dühük égő,
úrféle nem maradhat élő,

éhes áradat, üszök és rom,
dühből gyűlölet, mi fájdalom,
vérpatak folyik, dögvész mulat,
húszerez paraszt ha kaszára kap

nem leszünk soha rabigán már,
asszonyunk, fiunk, haza is vár,
dolga van elég a hadaknak,
zsarnokink míg nyakunkon maradnak.

Vezesd néped, Jó Dózsa vezér,
énekünk, hegyre völgybe elér,
hallja meg az úr, hallja paraszt,
Dózsa rongyosa, íme, hogy mulat.

Székely Dózsa György, eleven láng,
hangja, mint vihar, az éjszakán,
tüzek gyúlanak, remeg a föld,
rongyosok dühe mindent elsöpör,
Dózsa, adj hitet, veled az ég,
zsarnokink hadát te vered szét,
szolga lesz szabad, halld igazát,
állatokként nem élhetünk tovább.

Ütik a rézdobot, hoznak véres kardot,
Lovam nyereg alatt, magam fegyver alatt.
Kard az oldalamon, a lovamon nyereg.
Menni kell galambom, az Isten áldjon meg!
Felettem kard fordul, piros vérem csordul,
Sirass édesanyám, sirass kedves rózsám!

4. Úri Toborzó

Hússzor ezer kapás paraszt
nyeli dühét, búját, éhét,
hajtják védni, mit nem ismer, s
nem látja bajai végét.

Állj fel, állj ki, te hazád is,
add a véred, add életed,
győzz nyomorult fegyvereddel,
éhkoppot tovább nyelheted.

Vedd jutalmad, adó, korbács,
gőgös szolgál játékszere,
döglesz éhen, hulljon forgács,
árokba kaparnak bele.

Asszonyodat korcsok űzik,
gyermeknek rongyos ruhája,
vigaszod csak kaszapengés,
és csontoknak muzsikája.

Nehéz vasból, hideg fémből
rozsdaverte trónszék épül,
égő hússal, izzó vérrel,
hű szolgáknak osztályrészül.

Vezérük elkínzott testét,
fogaikkal megszaggatták,
mint farkasok, hozták vesztét,
csontját trágyába kaparták.

Vadvirág, azok a fák
hogyha nem nyílnak tovább, keserves,
puszta lesz a föld,
könnyeket sír majd a világ,
anyaföld, sudár fák,
ha már nem várnak csodát,
keserves puszta lesz az ég,
megtisztító tűzben minden elég.

5. Áldás

Adott, és nevelt,
kacagó, dús ártatlan világ,
zengte énekét, Nap ragyogta
színes hajnalát.

Nyárról énekelt,
fakadó, még sápatag virág,
élte életét, fény színezte
míves, szép szavát.

Kósza szél felelt,
elmesélte ősi szép regét,
az égig érő fát, lombja közt
Esthajnal csillagát,

Éji ég alatt,
az egy csillag lángja útra kél,
gyúlatlan ragyog, és végül
újra nyárba ér.

Új életet hoz majd a Fény,
Új életet, lángot, reményt,
Világunk végül újra Nyárba ér,
amikor a hajnal fénye az égig ér.

6. Világfa

Fenn nagy égen kerekedik egy fekete felhő,
hej rege rejtem, rejtem,
Út porából, zöld mezőben hajt ki cifra erdő,
hej rege rejtem, rejtem,
Abba nődögél egy kis fa, nap alatt egy évet,
hej rege rejtem, rejtem,
Lába szívós, törzse ékes, lombján csillag éled,
hej rege rejtem, rejtem.

Éji harmat öntözgeti, nyári szél ringatja,
hej rege rejtem, rejtem,
Ezüst holdfény öltözteti, napsugár fakasztja,
hej rege rejtem, rejtem
Égnek indul, nap felé tör, égi koronája,
hej rege rejtem, rejtem,
Három világ égi őre, tartja meg magába,
hej rege rejtem, rejtem.

Égi Bika láncát tépje, jég és hó olvadjon,
Hej rege rejtem, rejtem,
Szélvihar, tűz, sújtó villám köteléket szabjon,
Hej rege rejtem, rejtem,
Napot érje zengő tiszta éneke a földnek,
Hej rege rejtem, rejtem,
Míg a fák sudáran állnak, s égi korok jőnek,
Hej rege rejtem, rejtem.

Hej, bő, dúsan termő, három világnak fája
Lombján csillag fénye, alvilág lábjában,
törzsén a középső, Öregisten világa,
Hej, bő, dúsan termő, világok világa.

7. Zivatar

Föld, mi szült, Te vagy a fény,
Te vagy a kezdet, véled éled új remény.
Dal, mi vár, jele az égen,
sötétből napra vált,
büszke-épen.

Fele zivatar, fele áldott napvilág.
Nem feledi hamar maga lányát-fiát,
fele menedék, fele ölelés: csillagok éke,
mosolyodban ott az egész világ.

Szülőhazám, Te vagy a sorsom,
lángot adtál, igaz szót, álmot, otthont.
Föld, mi szült, nekem a fény,
veled a kezdet, gyermek mosolya, új remény.

Fele zivatar, fele áldott napvilág.
Nem feledi hamar maga lányát-fiát,
fele menedék, fele ölelés: csillagok éke,
én hazám, Te csak álmodj tovább.

Kérlek, Uram-Istenem, könyörülj meg rajtunk,
árva szülőhazánk ne kelljen elhagynunk!

Adj még álmot, életet.
Adj még álmot, életet.

8. Moldvageddon

Kerek utca, kicsi ház,
benne legény, mit csinálsz?
Kerek utca, kicsi ház, benne leány, mit csinálsz?
Csinosítom magamat,
várom a galambomat.
Csinosítom magamat,
várom a galambomat.
El az ajtóig, vissza, s
a gyűrűmet add vissza.
El az ajtóig, vissza, s
a gyűrűmet add vissza.
Mer' ha vissza nem adod,
kitépem a hajadot.
Mer' ha vissza nem adod,
kitépem a hajadot.
Este jő, szürkül bé,
tűzhelyed söpörd bé.
Este jő, szürkül bé
tűzhelyed söpörd bé.
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé.
Este aki bejött vót,
kilenc almát hozott vót.
Este aki bejött vót,
kilenc almát hozott vót.
Mind a kilenc piros vót, s
a legény is egy jó vót.
Mind a kilenc piros vót, s
a legény is egy jó vót.

Kertek alatt döglött ló,
a legénynek az való!
Zurgó dió, mogyoró,
a leánynak az való!
Aki miránk haragszik,
egyen dögöt tavaszig!
Tavasz után egeret,
míg a szeme kimered!

Este jő, szürkül bé,
tűzhelyedet söpörd bé.
Este jő, szürkül bé,
tűzhelyedet söpörd bé.
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé,
Mert nem tudod, ki jön bé.
Este, aki bejött vót,
kilenc almát hozott vót.
Este, aki bejött vót,
kilenc almát hozott vót.
Mind a kilenc rohadt vót, s
a legény is egy rossz vót.
Mind a kilenc rohadt vót, s
a leány is egy rossz vót.

9. Hamu És Gyász

Elmúlik lassan, minden mi él,
mi fiatal, és új utat remél,
ha el meri mondani bánatát.
Mint a megsárgult levél.

Hiánya csendben, tétován fáj,
a míg szabad lelke otthont talál,
könnyeket sír a nyári eső,
s egy újabb dalra vár.

A szeretet elmúlt.
A szerelem elárulta.
Reszkető szava elfúlt,
szívét ezerszer elátkozta.
Nem segíettek könnyek,
nem használtak imát,
hamut és földet
kapart rá a világ.

Hamu és gyász, könny és vér,
azt hittük, örökké szól az ének,
és mégis véget ér,
Hamu és gyász, könny és vér,
lépteid eltakarja már eső,
és az ének is elvetélt.

10. Futóbetyár

Futóbetyár, kínnal éhes,
éje nincsen, napja véges,
üldözi kard, fegyver, törvény,
földönfutó szülőföldjén.

Ácsolják tán már a bitót,
Kerítenek hóhért, bírót,
szorítanak helyet rajta
pusztuljon az veszett fajta.

Futóbetyár, szellő étke,
varjúkárogás zenéje,
ám, ha tárogató csendül,
kupát markol, táncra perdül.

Vigalmában is vár egyre,
szebb sorára, jobb életre,
lesz– e otthon, itt, vagy bárhol,
akad– e tűzhely, bor, mámor

Eb, ki búsul, míg van jó bor,
kerül kenyér, jut a jóból,
asszony tüze melegít át,
bírja kéz a görbe szablyát.

Ácsolják tán már a bitót,
Kerítenek hóhért, bírót,
szorítanak helyet rajta
pusztuljon az veszett fajta.

Most jöttem én a gubaci messzi pusztáról
leesett a vas a lovam lábáról
míg a kovács vasalja kispej lovamat
addig rózsám, kimulatom magamat
Nyisd ki babám az ajtódat gyorsan szaporán
hadd gyüjjön be kilenc zsandár hozzám
hadd lássuk meg, ki a legény, sej-haj, ideki
zsandárvérrel pingálom a csárdát ki.

11. Fele Zivatar

Föld, mi szült, Te vagy a fény,
Te vagy a kezdet, véled éled új remény.
Dal, mi vár, jele az égen,
sötétből napra vált,
büszke-épen.

Fele zivatar, fele áldott napvilág.
Nem feledi el hamar maga lányát-fiát,
fele menedék, fele ölelés: csillagok éke,
mosolyodban ott az egész világ.

Szülőhazám, Te vagy a sorsom,
lángot adtál, igaz szót, álmot, otthont.
Föld, mi szült, nekem a fény,
veled a kezdet, gyermek mosolya, új remény.

Fele zivatar, fele áldott napvilág.
Nem feledi hamar maga lányát-fiát,
fele menedék, fele ölelés: csillagok éke,
én hazám, Te csak álmodj tovább.

Kérlek, Uram-Istenem, könyörülj meg rajtunk,
árva szülőhazánk ne kelljen elhagynunk!

Adj még álmot, életet.
Adj még álmot, életet.