1. Hej, Virágom

Hajnalra pirkan, kürt hangja harsan,
mint víznek árja, indul a sok had,
csillag az égen, fűszál a réten,
nincs annyi, mint a szép lovas sereg.

Mind közt a legszebb, és legvitézebb,
hej, erős a karja, szélsebes lovával,
vágtában immár napnyugatra indul,
kedvesem dalától a föld is megremeg.

Kőfalak mögött még bátor a vére,
gúnyolódik még ma gőgős nyugat népe,
kincse, virága, ajándékul immár
rózsámnak én most véren megveszem.

Hej virágom, virágom,
véget ért jó világom,
messze földön kedvesem,
hej, nyomát fel nem lelem,
egyedül életem-halálom!
Hej virágom, virágom,
véget ért jó világom,
messze földön kedvesem,
hej, nyomát fel nem lelem,
épségben jöjjön vissza azt kívánom.

Hej virágom, virágom,
véget ért jó világom,
messze földön kedvesem,
hej, nyomát fel nem lelem,
egyedül életem-halálom!
Hej virágom, virágom,
véget ért jó világom,
messze földön kedvesem,
hej, nyomát fel nem lelem,
épségben jöjjön vissza azt kívánom.

2. Bor Vitéz (Részlet)

Ködbe vész a nap sugára,
Vak homály ül bércen völgyön.
Bor vitéz kap jó lovára:
"Isten hozzád, édes hölgyem!"

Vak homály ül bércen völgyön,
Hűs szél zörrent puszta fákat.
"Isten hozzád, édes hölgyem!
Bor vitéz már messze vágtat."

Hűs szél zörrent puszta fákat.
Megy az úton kis pacsirta.
Bor vitéz már messze vágtat,
Szép szemét a lyány kisírta.

Megy az úton kis pacsirta:
Hova megyen? hova ballag?
Szép szemét a lyány kisírta:
Szólt az apja: férjhez adlak!

Hova megyen? hova ballag?
Zúg az erdő éji órán.
Szólt az apja: férjhez adlak:
Eskü elől szökik a lyány.

Zúg az erdő éji órán,
Suhan, lebben a kísértet.
Eskü elől szökik a lyány:
Szól vitéz Bor: "jöttem érted."

Suhan, lebben a kísértet,
Népesebb lesz a vad tájék.
Szól vitéz Bor. "jöttem érted
Elesett hős, puszta árnyák."

Népesebb lesz a vad tájék,
Szellem-ajkon hangzik a dal
"Elesett hős, puszta árnyék,
Édes mátkám, vígy magaddal!"

Szellem-ajkon hangzik a dal,
Indul hosszú nászkíséret.
"Édes mátkám, vígy magaddal!"
– "Esküvőre! úgy ígérted."

Indul hosszú nászkíséret,
Egy kápolna romban ott áll.
"Esküvőre! úgy ígérted."
Zendül a kar, kész az oltár.

Egy kápolna romban ott áll,
Régi fényét visszakapja.
Zendül a kar, kész az oltár,
Díszruhában elhunyt papja.

Régi fényét visszakapja,
Ezer lámpa, gyertya csillog.
Díszruhában elhunyt papja;
Szól az eskü: kéz kezet fog.

Ezer lámpa, gyertya csillog, –
Künn az erdő mély árnyat hány.
Szól az eskü: kéz kezet fog;
Szép menyasszony színe halvány.

Künn az erdő mély árnyat hány,
Bagoly sí a bérci fok közt.
Szép menyasszony színe halvány –
Halva lelték a romok közt.

3. Ígéret

Fordulj kedves lovam napszendület felé,
úgyse jövünk többet soha visszafelé.
Messze földre megyek elbujdosok innen,
szép szülőhazámat nem látom meg többet.

Fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát,
hosszú útnak porát, fakó lovam nyomát.
Jó ló volt a fakó, jó a viselete,
áldja meg az isten aki felnevelte.

Álmot hív a hajnal, ígér csengő, halk dal,
útról útra szél kísér
Új nap új ígéret, bujdosásba tévedt,
bús fejem nyugodni tér

Porladozik csontja, fekete főd nyomja,
az én bús szívem is csak a bú rongálja.
Árva vagyok árva mint réten a tarló,
kinek ékességét elvette a sarló.

Idegen országban idegen emberek,
járok az utcán senkit nem ismerek.
Szólanék hozzájuk de ők nem értenek,
ezen az én szívem de nagyon kesereg.

Álmot hív a hajnal, ígér csengő, halk dal,
útról útra szél kísér
Új nap új ígéret, bujdosásba tévedt,
bús fejem nyugodni tér

4. Hírhozó

Közönynek, bűnnek tengerén,
haló fajta, lobbanó remény,
menedéket nem kívánok, és
nem hajt már a vér.

Vele még nem elég az áldozat,
szeme ég, feledék ma álmokat,
tavaszra nyár jő, nyárra tél,
s ébred majd a vér.

Gyilkos ősök beteg gyermeke,
sárral élő korcsok éneke,
hálátlan-hazátlan szavát,
ha éneklik a fák,
elhal minden, mi hív, igaz,
burjánzik a dudva, nő a gaz,
hazám lesz akkor is, ha fáj,
ha nem jő többé nyár.

Tűnő por, elmúlt kor, egy
jobb világ nevelte ember,
úgy élt, lám, mint a gyermek,
aki gyávának lenni nem mer,
úgy dobta oda életét,
mint akinek minden mindegy már,
értünk, kései maradékért
vállalta, mi jő, mi vár.

Míg velem a csengő szó,
jó anyámtól útravaló,
míg értem a föld dalát,
addig nem félem az éjszakát!
Nem árthat, nem üldözhet el,
dalomra lesz, aki majd felel,
míg velem a szóló szó,
lesz majd mindig Hírhozó!

5. Vérző Ima

Összetört álmok tükrében
Pergette vissza életét
Nemesre-jóra-szépre született
De kihívta gonosz végzetét.

Halandó teste megtöretett,
És évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
De ellensége is népes.

Imáim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...

Szeretteire gondolt vissza,
Ráncos arcán könnyár
Szélbe üvöltve "nagyok" nevét,
Átok-imára görnyedt.

A csaták legerősebbje…
A majdnem halhatatlan…
Ereje elszállt, lejárt élete,
Magára maradtan.

Imáim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...

Minden, mi számított, elmúlt az életben,
Tengernyi könny. Hidd el, semmi sem véletlen.
Mentem, ha hívtak, harcoltam, nem kérdeztem,
Maradt a vérző ima!

Sebeztek százszor, nem sírtam, ha véreztem,
Felkeltem újra, ha új hajnalt éreztem.
Por és hamu, mi tűz volt a véremben,
Szóljon a vérző ima!

Atyái csarnokába térve,
Fájó teher az élet.
Elmúlt minden mi éltette,
Csak eleven kínja éget.

Vitézsége még megtöretett,
Évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
Most csak halálimára képes.

Imáim égnek, nem remélnek…
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.

Imáim égnek, nem remélnek…
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.

6. Hazatérés

Hajdanán-danában, szél, róna honában,
élt egy vitéz, neve Szépmező Szárnya.
Bölcs Puszta véréből, Arany Ős szívéből
tűz lelke hozta az Alsó Világra.

Véle élt családja, két testvérfi bátyja,
Széptüzek Lángja, és Jószél Fuvása
Két szépséges nénje, Nap urunk asszonya,
Délibáb, s Tengerbe Pillantó hona.

Dús fűnek növését, pataknak zenéjét,
rónaság békéjét egyvalaki bánta.
Kalamóna neve, baj sötét szelleme,
cselszövő Ármányak hű szolgája.

Szépmező Szárnya, s két testvérbátyja,
küzdtek, mint bírtak az ártó ellen,
de fegyver nem fogja, varázs nem bírja,
sötétbe fordult az Aranyos Szeglet.

Tűzkovács, látva ezt, fényt, tüzet, és vasat vett
nagy munkában bűvös kardot kovácsolt,
lángnak lett fegyvere, fény tiszta éneke,
gonoszságot üldöző, rútnak megártó.

Szépmező Szárnyának, róna gazdájának,
szép Aranyos Szeglet jó urának
juttatta kezére, Ármányt hogy elűzze
békében élhessen népe pusztának.

Szép Aranyos Szeglet azontúl virágzik,
erdeiben napsugaras dal hangzik,
Szépmező Szárnya, s Hajnal gyermeki
örökkön-örökké e földet védik.

7. A Galagonya

Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya
Magába.

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.

Őszi éjjel Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.

Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya
Magába.

Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.

Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya
Magába.

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.

Őszi éjjel (Hogyha a)
Izzik a galagonya, (Hold rá)
Izzik a galagonya (Fátylat er-)
Ruhája. (-eszt)
Zúg a tüske, (Lánnyá)
Szél szalad ide-oda, (válik)
Reszket a galagonya (Sírni)
Magába. (kezd)

Őszi éjjel (Hogyha a)
Izzik a galagonya, (Hold rá)
Izzik a galagonya (Fátylat er-)
Ruhája. (-eszt)
Zúg a tüske, (Lánnyá)
Szél szalad ide-oda, (válik)
Reszket a galagonya (Sírni)
Magába. (kezd)

Őszi éjjel (Hogyha a)
Izzik a galagonya, (Hold rá)
Izzik a galagonya (Fátylat er-)
Ruhája. (-eszt)
Zúg a tüske, (Lánnyá)
Szél szalad ide-oda, (válik)
Reszket a galagonya (Sírni)
Magába. (kezd)

Izzik a galagonya, (Hogyha a)
Izzik a galagonya, (Hold rá)
Izzik a galagonya (Fátylat er-)
Ruhája. (-eszt)
Reszket a galagonya, (Lánnyá)
Reszket a galagonya, (válik)
Reszket a galagonya (Sírni)
Magába. (kezd)

Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya,
Reszket a galagonya
Magába.

8. Úri Toborzó

Hússzor ezer kapás paraszt
nyeli dühét, búját, éhét,
hajtják védni, mit nem ismer, s
nem látja bajai végét.

Állj fel, állj ki, te hazád is,
add a véred, add életed,
győzz nyomorult fegyvereddel,
éhkoppot tovább nyelheted.

Vedd jutalmad, adó, korbács,
gőgö szolgál játékszere,
döglesz éhen, hulljon forgács,
árokba kaparnak bele.

Asszonyodat korcsok űzik,
gyermeknek rongyos ruhája,
vigaszod csak kaszapengés,
és csontoknak muzsikája.

Vadvirág, azok a fák
hogyha nem nyílnak tovább, keserves,
puszta lesz a föld,
könnyeket sír majd a világ,
anyaföld, sudár fák,
ha már nem várnak csodát,
keserves, puszta lesz az ég,
megtisztító tűzben minden elég.

Nehéz vasból, hideg fémből
rozsdaverte trónszék épül,
égő hússal, izzó vérrel,
hű szolgáknak osztályrészül.

Vezérük elkínzott testét,
fogaikkal megszaggatták,
mint farkasok, hozták vesztét,
csontját trágyába kaparták.

Vadvirág, azok a fák
hogyha nem nyílnak tovább, keserves,
puszta lesz a föld,
könnyeket sír majd a világ,
anyaföld, sudár fák,
ha már nem várnak csodát,
keserves, puszta lesz az ég,
megtisztító tűzben minden elég.

9. Szent László (Részlet)

Ide, ide, jó vitézek!
Gyűjti népét Laczfi Endre;
Hát egyszer csak vad futással
Bomlik a pogányság rende;
Nagy tolongásnak miatta
Szinte már a föld is rendül;
Sok megállván, mint egy bálvány,
Leragad a félelemtül.

Sokat elüt gyors futtában
A repülő kurta csákány;
Sok ki sem mozdul helyéből,
Maga rab lesz, lova zsákmány.
Foglyul esett a vezér is
Atlamos, de gyalázatja
(Nehéz sebben vére elfoly)
Életét meg nem válthatja.

Fel, Budára, Laczfi Endre
Számos hadifoglyot indít;
Annyi préda – annyi zászló
Ritka helyen esik, mint itt.
Rabkötélen a tatárság
Félelemtül még mind reszket,
És vezeklik és ohajtja
Fölvenni a szent keresztet.

Hogy elértek Nagy-Váraddá,
– Vala épen László napja –
Keresztvízre áll a vad faj,
Laczfi lévén keresztapja.
Összegyűl a tenger néző,
Hinni a csodába, melyet
Egy elaggott, sírba hajlott
Ősz tatárnak nyelve hirdet:

Nem a székely, nem is Laczfi.
Kit Isten soká megtartson,
Hanem az a: László! László!
Az győzött le minket harcon;
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél,
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő felséges;
Korona volt a fejében,
Sáraranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám,
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek,
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos –
Monda a nép: az Szent László
És a Szűz, a Boldogságos.

S az öreg tatár beszédét,
Noha kétség nincs felőle,
Bizonyítá a templomnak
Egy nem szavajátszó őre:
Hogy három nap a sírboltban
Lászlót hiába kereste;
Negyed napra, átizzadva
Találtatott boldog teste.

10. A Dudás

Égi bika, láncot szegő,
éjjel kelő, hajnalt verő,
két szarva közt, két szemével,
fényes Holdat is öklelő.

Fekete, mint éj sötétje
Tűz előtte, láng mögötte,
legbátrabbnak utat kerít,
forgandó szél húz fölötte.

"Hő, kiáltom, hő, kiáltom!
Járva járjon, hadd lobogjon!
Hő, kiáltom, hő, kiáltom!
Járva járjon, fogva fogjon!"

Aki dudás akar lenni
Pokolra kell annak menni
Ott kell néki megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.
Ott is csak úgy fújja, fújja,
Benne van a világ búja.

Hej, lidércek mulatságában,
fekete kecske zsákjában
megszólaló, bűbáj-tevő,
ürdüngök-fújta dudában.

Ott kell annak pokolvártán,
ármányos közt ember, árván,
nádsíp szavát, ím, tanulni,
bűbájolni a dudáján.

"Hő, kiáltom, hő, kiáltom!
Járva járjon, hadd lobogjon!
Hő, kiáltom, hő, kiáltom!
Járva járjon, fogva fogjon!"

Aki dudás akar lenni
Pokolra kell annak menni
Ott kell néki megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.
Ott is csak úgy fújja, fújja,
Benne van a világ búja.

11. Középeurópai Hobo Blues III

оригинал: Deák Bill Gyula

Jártam az úton, mit keresztfák kísértek,
Jártam a földön, ami még megmaradt,
Jártam a réten, hol tankok legeltek,
Jártam az erdőn, hol nincs többé vad.

Éltem a városban, bűnben és mocsokban,
Elhagyott falvakban kutyák között,
Háltam az ég alatt, csillagos sátorban,
Temetők dombjain, rácsok mögött.

Nincs semmim, mit másokra hagyhatnék,
Nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent,
Néha még álmodom, már nem félek,
Eddig még bármiben hittem is, mind tönkrement.

Láttam egy kisfiút, szemével könyörgött,
Láttam at anyját, a tükörnél állt,
Láttam az apját, parancsra nevetett,
Parancsra aludt, és parancsra várt.

Hallottam szónokot, mind harcról locsogott,
Hallottam költőt, a kocsmában sírt,
Hallottam prófétát, őszintén, szerényet,
Becsapott mindenkit, akit csak bírt.

Nincs semmim mit másokra hagyhatnék,
Nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent,
Néha még álmodom, már nem félek,
Eddig még bármiben hittem is, mind tönkre ment.

Nincs semmim mit másokra hagyhatnék,
Nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent,
Néha még álmodom, már nem félek,
Bármiben hittem is, mind tönkre ment.

Nincs semmim mit másokra hagyhatnék,
Nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent,
Néha még álmodom, már nem félek,
Eddig még bármiben hittem is, mind tönkre ment.

12. Hajdútánc

Nosza hajdú, fürge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.

Nosza hajdú, járjunk egy táncot!
Nem vagy fattyú, kiálts egy hoppot!
Szájad mondjon, egy katonatáncot,
lábad járjon egy katonatáncot.

Nosza rándulj, hol vagy vidulj,
Fújd az bagi táncát,
Az emlőjét, az tömlőjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek, rossz fattyának
Adta az bal sarját.
Mert emennek, rossz fattyának
Adta az bal sarját.

Nosza rándulj, fújd az bagi táncát!
Az emlőjét, ne kíméld az sípját!
Mert emennek, adta az bal sarját.
Mert emennek, adta az bal sarját.

Refrén:

Hej a hajdúk is úgy élnek,
ha nem rabolnak is, cserélnek,
elhajtják az urak marháját,
megölelgetik a szép leányát
Hej a hajdúk a legények,
csatában, harcban is serények,
Pogány bánja, fakó féli,
ha a hajdú kardja eléri!

13. Téli Ének

Jönnék, hogyha várnának, keserű– kínos vártának
Keserű– kínos rabja nem lennék…
Maradnék, hogyha hagynának, tüzes lépteim szárnyának
Ellent nem állhatna az ég…
Ha eljő az éj, leszállok csendben, ajkam fagyba, hóba dermedten súgja:
Eljött újra a dermesztő sötét.
Ősi a kéj, de így van rendben, túl soká, s magam szenvedtem, s ismét lesz,
Ki csendben lehunyja két szemét…

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt– hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt– hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

Jégvirágon járok én,
Sűrű ködben, télben, erdő rejtekén
De napsütésben újra élnék, lázban tart, s a
Tavasz dala is felzeng majd!

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt– hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt– hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

14. Bukott Diák

оригинал: Jimmy Zámbó

Nem bírom el, ha sírni látlak,
Nem bírom el, ha fáj a szív.
Kijártam rég az iskolákat,
Megbuktam én már rég.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek
Míg élek.

Nem bírom el, ha sírni látlak,
Nem bánom én, ki kit szeret.
Kijártam rég az iskolákat,
Megbuktam én már rég.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek.
Míg élek.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek.

Bukott diák vagyok már rég,
Nem bírom el a szenvedést,
Bukott diák leszek, míg élek.

Míg élek.