1. Zöld Zivatar

Nyári hajókon, őszi vonatban
lassan és lassan, mindig csak lassan
feslik az emlék, elveszik innen,
elt?nik, aztán felh? lesz minden.

Homlokán árnyék játszik,
hasában fény virágzik.

Szobája mélyén a nyár citerázik,
de ablakot nyit, ha az ősz hegedül,
utaid fölött ha megáll ma este,
zöld zivatarral a földbe merül.

Homlokán árnyék játszik,
hasában fény virágzik.

Telve az éjjel az ősz sűrűjével,
hajadban motoz kis rozsdabogár.
Lopakszik lassan a zöld zivatarban
s lehunyja szemét a vénád falán.

Magában, egymagában
csak a ringó óceánban.
Magában, egymagában
csak a ringó óceánban.

2. Aranyhajnal

Vágtatnak majd tűzhajából
négy fekete lovak,
szárnyaikon angyal sikít
eld?lt földek alatt!

Vágtatnak majd szelíd napból
négy fekete lovak,
patáikon sáros arcok
belédkiáltanak!

Vágtatnak majd öreg ágyból
négy fekete lovak,
csendben csapdos hűlő hangja,
aranyhajnal hasad!

3. Hét Madár

Üvegen cseppmagány
Cseppekben ősi táj
Hegyeken hét madár
Magasból mélyre száll

Magasból mélyre száll
Hegyekről hét madár
Menekül magvakig
Magvakban elalszik

Magvakban takarja
Fűfátyol illata
Növényszív kalapál
Úgy alszik hét madár

Csontburok, csíracsepp
Héjában megremeg
Nedvektől szétfeszül
Még hasad, még terül

Szárnyat bont, fényt ölel
Tolla tűz, tánca jel
Zöld érből tovaszáll
Úgy röpül hét madár

4. Éjmély

Százfelé gurult a napfény,
árokba, kövekbe, mohába szét,
víz viszi, víz viszi hozzád
szunnyadás sárga jelét.

Medveanyám, jön az éjjel,
gomolygó?sködök álmom,
csontomból feltör a fagymúlt,
borítsd be parány világom.

Bundád én menedékem,
csöndverem árva magányban,
gombafonál szövi szívem
elhagyott mészcsigaházban.

De menni kell, halni kell mégis,
süllyedni s?r? avarba,
sárba tör szénszín? törvény,
titokszem? halalakba.

5. Az Őzek Futása

Kútvíz kékje, erdők alja
szemed színét elrabolta,
hajad színét megtartotta.

Ahogy az ujjaid közt fut a napfény,
ahogy a testedben táncol a nyár,
úgy a kertemben már sose látlak,
de én lámpást és csipketeát
hagyok ott, hogyha eljön a napja
és a lélek is kabátban jár,
majd a csillagok alá leülhetsz
és a kezedben ezüstkanál

jelképezi egymagában,
hogy marad mind a világban
saját tüze parazsában.

Ahogy az ujjaid közt fut a napfény,
ahogy a testedben táncol a nyár,
úgy a kertemben már sose látlak,
de én lámpást és csipketeát
hagyok ott, hogyha eljön a napja
és a lélek is kabátban jár,
majd a csillagok alá lefekszel,
piros falevelek álma leszáll:

Visszatérnek még az őzek,
futnak át a halálon,
visszatérnek még az őzek,
át az alvó világon.

6. Törjön Testünk!

Átadás
Fonnyadás
Kényszer forgatta hatalom

Megfeszülés
Megtöretés
A lemondás a fájdalom

Érzem, mi vagyunk
Önnön határunk
Minden tudás kevés

Megújulás
Tapasztalás
Álmodás vagy álmodva levés...?

Hullj, lélek a hamuval
Törjön testem szó által
Múlj, lélek a múlóval
Törjön testem, törjön!

Arcod tükör
Titkot vigyáz
Mélyen múló
Eleven gyász

És tévelygünk
Ébred? homályban
Együtt zuhanunk
Lombholdú magányban

Hát hullj, lélek a hamuval
Törjön testem szó által
Múlj, lélek a múlóval
Törjön testem veled!

7. Bábel

Bábel
kőre kő
ember
lüktető
vágyak
áradó
pokla
újuló.
Arany
kereső
szálló
merülő
ragyogj
szerető
áradj
szerető.
Számban
pillangó
némán
tátogó
halkan
leomló
fénylőn
pusztuló
Bábel!

8. Eocén Expressz

Fehér erd? roppanás
Hegygerincen rohanás
Tárnamélybe kiáltás
Bányaölbe zuhanás
Fagyfolyosón átfutás
Csontmez?kön lehullás
K?rögökbe bebújás
Göröngyökben vágyódás
Vaskocsiban számadás
Néma táncban búcsúzás
Halott testbe simulás
Örökre ottmaradás

9. Nyártáj

Hoztad a kinyílt nyarat
gyümölcsök ringó testében
és bogarak ébredtek léptedre
sűrűvizű, hálós mélyben.

Tóba merült felhők dala
új Könyveket suttogott,
fogaid közt tompa dél feszült,
zöldfodrú erd? bujdosott.

Mert lángot dobott a hajnal
nedvesszemű kertekre
és csipkét vert nagy, bús fákra,
hogy ne gondoljunk halálra,
csak álomra, sodrásra...

10. Trans Expressz

A valóság elérhető,
Egy vágyálomból tört elő
Egy tépett agy terméke
De mégis van értéke

Látod, nézheted
A tudatodon lemérheted,
Hogy az élet nem kényszerű
De a léted már mérgező

Kezek, szemek
Kezek, szemek
Lesnek, megragadnak
Nem engednek, körbefognak

Körbefognak!
Körbefognak!

Az ész
Az ész
Az ész
Az ész!

Tudatalattiban élsz,
Egy másik én, talán egy harmadik,
Nem idegen, benned lakik
Az ész!

11. Nádak, Erek

Parazsat csitít
Vásznat szétterít
Reggelre

Vöröset darál
Rozsdát rászitál
A csendre

Kútban kóborol
Malomban dobol
Magába'

Füst lehel, ha szól
Ködgubák alól
A tájra

Kalapján a szél
Kacagón mesél
Dörömböl

Szilvaszín eget
Aranyszőnyeget
Kigöngyöl

Azon fonnyad el
Rőzseszívekkel
Ahogy rég

De ha terád lel
Benned bújik el
Aludj még.